Jó hangzatos a cím, de nem váltom meg a világot ebben a bejegyzésben sem. Történt egy facebook-os beszélgetés kapcsán, hogy diagnosztizáltam magamról, hogy kötésfüggő vagyok. Nem volt ebben semmi meglepő számomra, még jól el is röhögcséltem magamban, mert szoktam mondani fonalvásárlás előtt, hogy megyek az anyagért, meg majd megyek az anonim kötők klubjába, és majd felállok, és mondom, hogy Anna vagyok, 67 napja nem kötöttem, nem fogdostam fonalat. Na és akkor belémvágott a sötét jövőkép: jövő ősszel/télen már szakdolgozatot írok, gyűjtögetem a szüléseket, és a maradék időben készülök az államvizsgára, és akkor majd tényleg nem tudok kötni. Rögtön nem tűnt olyan viccesnek a dolog, el is hessegettem ezt a rémképet, igyekeztem a jelenre koncentrálni.
Készül egy szülinapi
Nova ruha Buckónak Gilice fonaból, elég lassan, de biztosan. Így áll most a dolog.