2012. január 3., kedd

A sapkák, meg az ünnepek

Lehet, hogy nem ért velem együtt mindenki, de én már nagyon örülök, hogy vége az ünnepeknek. Karácsony másnapjára begyűjtöttem a férjem betegségét én is, úgyhogy én is lázasan agonizáltam itthon. Szerencsére pont váltásban voltunk betegek, így tudtuk egymást ápolni. Aztán az elő-szilveszteri buli nekem agyrázkódással végződött, nem is kicsivel. Sikerült beesnem egy  ajtón, ami elvileg be volt zárva, és ehhez még csak nem is kellett lerészegedni. Másnap irdatlan fejfájás, hányás, szédülés, ügyelet, majd itthon fekvés. Ha lett volna még egy ünnep, akkor lehet hogy már csak 1 lábam lenne, vagy elüt egy kamion. Szóval végre vége az ünnepeknek, jól kibuliztam, kiünnepeltem magam egy időre.
Végre meg tudom mutatni a maradék karácsonyi ajándékokat, íme 3 sapka, aviatrix, mert a gyerekek abban a leghelyesebbek.
Az alsó Buckónak készült, ilyen használat közben.


Mindegyik Mosó Masából készült, a nagyobbak 60 gr-ból, a kicsi pedig 55-ből.

És kötöttem magamnak is egy Flora sapit, mert amióta elküldtem a barátnőmnek, azóta motoszkált a gondolat bennem, hogy ilyen nekem is kell. Dáma Létó színből készült, a fehér minta pedig a maradék Pehely fonal.


A szemem pedig nem kisírt, csak agyrázkódott vagyok.
És már tűn van a Levenwick kardigán, remélem nemsokára megmutathatom azt is. A folyamatos kötésben már csak a vizsgák akadályozhatnak meg.

2 megjegyzés: